Bővített! "Együtt rezgők" képisége

2024.03.30

Újra szerkesztve 2024.08.29.

A 2025.02.11-én idecsatolt írást itt töröltem, és a Sejtszintű térszimbolika cím alatt fejtem ki) 

A kézírás szemlélőmódjai a természeti jelenségekben. 


Ezek analógiák. Hasonló a hasonlóval. Hasonló működési elvnek hasonló a vizuális megjelenése. Ahogy Thot Hermészként mondta volt: "ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent".

A tudományt nem csak azért idézem meg, mert segít a csukott szemes kézírás megfejtésében, megértésében, illetve a jelenségek megfogalmazásában, hanem azért is, mert a különböző tudományágak bizonyítják be azt, hogy a kézíráselemzés jól ismert és elfogadott tudományos alapokon nyugszik, vagyis

a csukott szemes kézírás elemzése tudományos.

Alábbi ábrák kitűnően érzékeltetik, hogy minden összefügg mindennel, mert lényegük ugyanaz.

kézírás, szakaszmetrikák, fémrácsok, membránfehérjék
kézírás, szakaszmetrikák, fémrácsok, membránfehérjék

Furcsának tűnhet, hogy a megfigyelt és a figyelem kifejezéseket használom, de az írásból indultam ki, és számomra ez a két megnevezés a különböző tudományágakban is megállja a helyét. Az első oszlopban a geometrián kívül mindenhol szerepel a v1,v2,v3, melyekkel arra szeretnék utalni, hogy itt megjelenik egy plusz hármas működés. Ez a hármasság hordozza magában a többi oszlop szerinti működés csíráját. 

AZ ÁBRÁK KIFEJTÉSE

ELSŐ OSZLOP

Kézírás szemlélőmódja -> laporientált (papírközpontú): a betű (megfigyelt) és a papírlap (figyelem), egy síkban vannak. A kézírás alkotó eleme a betű (de a szó és sor is) háromféle viszonyrendszerben figyelhető meg: sztenderdhez, egymáshoz és a határhoz viszonyítva.  

A sztenderdhez való viszony nem egyéb, mint normaként elfogadott külső adathoz történő hasonlítás, arányosítás. Amikor már ismerjük az adott méretet, akkor már azt is meg tudjuk mondani, hogy más betűkhöz, vagyis egymáshoz képest hogyan aránylanak.  A harmadik alrendszer a szélekhez, azaz a határhoz való viszony. Ennek a szerepe a helymeghatározással kijelöl idősík beazonosítása.

Geometria -> parabolikus: a mérendő AB szakasz (megfigyelt) és a kijelölt egység OE (figyelem) egy síkban vannak

Jellemző fémrácsok térkitöltése -> lapcentrált köbös: a "figyelem" egy síkban van a rács lapsíkjában lévő "megfigyelttel"

Membránfehérjék helyzete a lipid kettősréteghez viszonyítva -> integrált: a fehérje, mint figyelem kiindulópontja, benne van a kettős lipidréteg, mint megfigyelt síkjában.

A kézíráshoz hasonlóan a membránfehérje is plusz háromféle viszonyrendszerben figyelhető meg. Ahogy a betűhöz, úgy a membránfehérjéhez is tartozik sztenderd méret, mely adott, csak azt nem ember szabja meg. Ez az első viszonyrendszer hordozza önmaga ismétlését. 

A következőnél már laza kapcsolódással, de kilépve a membránból, képes kívülről szemlélni azt, ami alapot ad a perifériás membránfehérjének. 

A harmadik viszonyulás pedig a transzfehérje csíráját hordozza magában azzal, hogy a membránfehérje átszelve a membránt, azt immár mindkét oldaláról képes figyelemmel követni. 

Attól függően, hogy melyik  viszonyulásra helyeződik a hangsúly, szabja meg a membránfehérje (figyelem) működését, azaz kapcsolódásának mikéntjét a membránhoz (megfigyelthez), amely aztán kiváltja a megfigyelt és a környezet reakcióját. 

ÖSSZEGZÉS: legyen az geometria, kézírás, kémia vagy biológia, a megfigyelt és figyelem egy síkban van.

MÁSODIK OSZLOP

Kézírás szemlélőmódja -> emberközpontú: a megfigyelt betűjelrendszer szemlélése leválik a lap síkjáról és az origo, mint a figyelem középpontja az ember.

Geometria -> elliptikus: a mérendő AB szakasz (megfigyelt) síkjáról leválik az origó (figyelem). Szöggel számol, formavilág a gömb

Jellemző fémrácsok térkitöltése -> tércentrált köbös: a figyelem kiválik (leválik, külön válik) a rács lapjának csúcsaiban lévő megfigyelt atomok síkjából, azaz kívülre helyeződik.

Membránfehérjék helyzete a lipid kettősréteghez viszonyítva -> perifériás: a figyelmet képviselő membránfehérje a megfigyelt membránon kívül van. Az, hogy a fehérje a sejt belseje felé, vagy a külvilág felé helyeződik, ebből a szempontból mellékes. A lényeg, hogy nem a membránban 

ÖSSZEGZÉS: legyen az kézírás, geometria, kémia vagy biológia, a figyelem síkja kiválik a megfigyelt síkjából

HARMADIK OSZLOP

Kézírás szemlélő módja -> kozmikus: a betű, mint megfigyelt leválik a lap síkjáról, hogy az őt megalkotó ember, mint a figyelem egyik kiindulópontja és az univerzum, mint a figyelem másik kiindulópontja között, kettősviszonyban lebegjen.

Fontos! A kézírásban nem csak kettősviszony, hanem többesviszony is létezhet egyszerre, tulajdonképp az összes, emberre ható bolygó és egyéb galaktikus hatás megjelenhet benne egyidőben.

Geometria -> hiperbolikus: kettősviszony; a megfigyelt kettős origó, azaz kettős figyelem között

Jellemző fémrácsok térkitöltése -> hexagonális: a megfigyelt atomok kettősfigyelem között.

Membránfehérjék helyzete a lipid kettősréteghez viszonyítva -> transz: a membránfehérje keresztül halad  a "megfigyelt" membránon, s annak mindkét oldalán jelen van. A fehérje kettő, egymással kapcsolatban lévő végei vehetőek origónak, mint a figyelem kiindulópontjai.

ÖSSZEGZÉS: legyen az kézírás, geometria, kémia vagy biológia, a megfigyelt minimum kettősfigyelem között

Kulcspozíció és viszonyulás a geometria szakaszmetrikájában, a kézírás szemlélőmódjában, a jellemző fémrácsok térkitöltésében, a membránfehérjék helyzetében:

laporientált, parabolikus, lapcentrált köbös, integrált      --> benne, arány

emberközpontú, elliptikus, tércentrált köbös, perifériás --> kívül, választás

kozmikus, hiperbolikus, hexagonális, transz                        --> kettős, kapcsolat

Miért fontosak a fenti összefüggések?

Azért, mert azokból világosan megfogalmazható, hogy a csukott szemes-kézírás elemzési módszerei során kirajzolódó képi világ és a mögötte létező szellemiség igen szoros kapcsolatban áll a különböző tudományágakban kirajzolódó mintázatokkal. Gondolta volna bárki is, hogy egy emberi tevékenység lenyomata mögötti gondolatiság ennyire összefügg a természettudományos jelenségekkel? Vagy a zenével? Vagy egy-egy csillagjegy fény-sötétség arányából fakadó feladataihoz?

Azért is, mert rávezetnek arra, hogy bár legyen az számolás, fémes elemek kötődése, membránfehérjék kapcsolódása a lipid kettősréteghez, vagy netán a csukott szemes kézírásból fakadó szemlélőmódok, bizonyos szempontból közös nevezőn vannak. A közös nevező egy átjárhatóság az egymástól eltérőnek vélt dolgok között, ezért tudnak az előbb felsorolt különböző területek hasonló képi világot létrehozni.

Az embernél akkor mutatkozik meg egy komplex rendszerhez való tartozás, amikor figyelmét nem a tevékenységére irányítva végzi.


A hasonló képiség mögött hasonló működési elv húzódik, ami többek között alátámasztja, hogy a

csukott szemes kézírás (vinemkont) elemzése tudományos alapokon nyugvó vizsgálati módszer.

Így már lehetőség nyílik arra, hogy például

a pszichoterápiának egy forradalmian új és hatékony feltáró módszerévé válhasson.

Alkalmazható: - elakadásoknál, - lelki traumák felszínre hozására, - önismeretre, - öngyógyító folyamat beindítására, - párbeszéd kialakítására, - belső viszonyrendszerünk feltérképezésére,- a történések és reagálások összefüggéseinek feltárására.

Emellett önállóságra tanít, összehangolja a jobb és bal agyféltekét, önmagunkat kívülről szemlélhetjük, segít a fizikai dolgok mögé láttatni és szélesíti a látókört.

Az átjárhatóság arra is enged következtetni, hogy ha az egyik területen valamelyik szemlélőmód szerinti működésben végbemegy egy folyamat, lehetséges annak eredményét – az egyedi sajátosságokat figyelembe véve – egy másik terület hasonló szemlélőmód szerinti működésére is vonatkoztatni, mert a közös nevező miatt, egy adott szituációra hasonló reagálásra számíthatunk

A kézírás mentén kialakított csoportosításom a különböző működést megjelenítő képi világ szerint történt, ezért néhány esetben eltérőek a biológia szerinti értelmezéssel, megnevezéssel. Például a transzfehérjék alapvetően az integráltakon belül szerepelnek, de a képi világ szerint nem az a lényeg, hogy integrált, vagyis, hogy benne van, hanem az, hogy keresztül megy rajta, vagyis transz, és az, hogy a fehérje két végéből kinyúló "szálak" testesítik meg a  figyelem kettősségét, azaz a kettősviszonyt. A kinyúló szálak miatt lehet a membránt két oldalról szemlélni. A két oldal pedig lehet két teljesen eltérő környezet, világ, amelyek mégis kapcsolatban állnak egymással

De vehetjük azt a példát is az eltérő csoportosításhoz, hogy a biológia a perifériás fehérjékhez az integránsból többet is odasorol még. Kapcsolódásuk szerint viszont csak az általam is perifériásba sorolt membránfehérje kötődik olyan lazán a membránhoz, hogy annak sérülése nélkül távolítható el belőle. Kézíásra vonatkoztatva az emberközpontú szemléleténél is (amely a perifériás membránfehérje képiségének felel meg), hiába vált külön figyelem és megfigyelt, közvetve van közöttük kapcsolat. Az, hogy a figyelmet az írásra irányítjuk, hogy szemünkkel "letapogatjuk" azt, méregetjük és összefüggéseket keresünk a látottak között, ez jelenti a kapcsolatot.

A "kis piros" (ami inkább rózsszín és cikkcakkos) kötődés, amelyet az integránsál láthatunk (első oszlop), már elég ahhoz, hogy kifejezetten ebben a csoportban szerepeljen és ne a perifériásban, ahol a membránfehérjét sérülésmentesen külön lehet választani a membrántól. Az integráns membránfehérje a kézírásnál a laporientálthoz hasonló, hiszen a figyelem és megfigyelt egy síkban vannak, ezért szétválasztásuk roncsolódással járna. Ezt a gondolatot azzal szeretném alátámasztani, hogy például, amikor ceruzával írunk majd leradírozzuk azt a papírlapról, a nyoma még ott marad, kiolvasható, vagyis a nyom és papírlap szétválasztása roncsolás nélkül nem történhet meg. 

Részemről ezért gondolható, hogy az integráns fehérjékhez a képen is látható háromféleképpen kapcsolódó fehérje tartozik. Igaz, a képen négy fehérje látható, de a "kis piros"-al kötődőek számomra egyfélének számítanak, függetlenül attól, hogy a továbbiakban van-e még valami egyéb láncolat, amelyet jelen esetben kék pontocskákkal jelöltek. Csupán a szemlélőmódok szerint a membrán, mint megfigyelt és a membránfehérje, mint a figyelem kiindulópontja közötti kapcsolatot a "kis piros" az, amely biztosítja.

Utólagos megjegyzés: Közben megtaláltam az integráns memránfehérjéknél egy harmadik kapcsolódási mód rajzolatát, amely új megközelítést igényel.



Share
Horváth Valéria - Kvantumírás - Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el