Tinta Időfolyam
A kézírás és a létezés dinamikája
A csukott szemmel végzett kézírás folyamatát figyelve nemcsak betűk, hanem a belső világunk lenyomatai születnek meg. Alábbi észrevételek nem dogmák, hanem a tapasztalásból fakadó értelmezések.
Az információs lenyomat
Minden esemény és érzés egyfajta információs mintázatot – metaforikusan: hologramot – hagy maga után. Ez a hatás mindaddig jelen van a belső terünkben, amíg érzelmi energiával tápláljuk. A papír múltbeli történések lenyomatait őrzi: ezek a rezgések addig aktívak, amíg nem integráljuk, nem "simítjuk magunkba" őket, kioltva ezzel a múlt feszültségét a jelenben. Ami hat ránk, az a jelenünk része, függetlenül attól, mikor történt.
Tapasztalás és részesség
A papírlap (és talán a Világegyetem is) azáltal válik számunkra térré, hogy részt veszünk a benne zajló folyamatokban. Csak azt tudjuk megjeleníteni a lapon, aminek részesei voltunk: a tapasztalás pedig egyfajta cselekvés. Érzékelésünk mozdulathoz kötött, mert a fénynek érintkeznie kell a szemmel, a hangnak a dobhártyával. Ez az érintkezés pedig az Idő-ben történik.
Az anyag, mint megtestesült cselekvés
Az idő fogalmát nehéz elválasztani az anyagtól, hiszen a papíron maradó tintanyom maga az Idő lenyomata. Ebben a megközelítésben az anyagot tekinthetjük vizualizált cselekvésnek. Amikor egyetlen pontot teszünk a lapra, rögzítjük magunkat az időfolyamban, vagyis pozíciót foglalunk. Ez a "valahol lenni" állapot hordozza a kettősséget: a "valahol" (névszó) a rögzített részecske, a "lenni" (ige) a folyamatos hullámtermészet. Ami lé-tezik, az egyszerre foglal helyet és végez cselekvést.
A tér, mint a folyamat kiterjedése
Az íráskép nem csupán helykoordináták gyűjteménye, hanem az általa kijelölt időkoordinátáké: a gyerekkor, a reggel vagy a jelen pillanat rétegződése. A térszimbolika valójában az időt vizualizálja. Ebből következik, hogy az anyag nem a térben "van", hanem az anyag folyamatos cselekvése építi fel és hordozza a teret. A papírlap a tér egy része, egy olyan felület, ahol az egyén élete meg tud jelenni. A tér tehát a vizualizált cselekvés kiterjedése. Míg az anyag egy-egy kimerevített mozzanat, a tér ezen mozzanatok összefüggő folyama.
A teljesség a részben
Már a legkisebb jel, egyetlen pont is hordozza a jövőbeli egész információját, így benne van a későbbi sorok ritmusa, a margók távolsága. Amikor tollat ragadunk, tudatunk megjelenik a fizikai létben, és egy már létező belső energiamező mentén kezd el mozogni. Ez az íráskép egy pillanatfelvétel, amelyben ott rejtőzik saját múltunk és őseink öröksége is. Bár a meder (a mintázat) adott, a tollvonás pillanatában mégis lehetőségünk van az alakításra.
A tudat és az Ige
Az ember számára a tér a tapintás és a cselekvés révén válik valósággá. Ahogy a gyermek a tárgyak érintésén keresztül érti meg a kiterjedést, úgy értjük meg mi is a világot a cselekvés által. Ha a cselekvést Igének tekintjük, akkor a világ minden parányi változása – a kő lassú kopása vagy a fa növekedése – a létezés "igéje" szerinti működés. Az idő múlása nem más, mint az anyag (a vizualizált cselekvés) folyamatos átalakulása. Eh-hez a megtapasztaláshoz Tudatra van szükségünk, amely képes kapcso-lódni a mindenséget átható tudatossághoz.
Mi nem teremteni, hanem alkotni és emlékezni jöttünk: a már meglévő "égi" erőket formáljuk bele saját életünk és írásunk szövetébe.